2010 március 16. Székesfehérvár!
 
Igen ismét megnyitottunk!
 
Eltelt egy kalandos év az Ashambra megnyitása óta. Hihetetlen dolgok zajlottak ebben az elmúlt egy évben. Nagyon sok mindent kaptam az égi barátaimtól és persze azoktól az emberektől akikkel nap mint nap találkozhattam. Aztán ahogy múlt az idő elkezdtek felkészíteni egy újabb változásra. Kiváncsian vártam mi is lesz az?
Majd egy borongós péntek délután így szóltak: "készen állsz egy újabb változásra, ideje tovább állnod, hogy létrehozz egy másik Ashambrát".
 
Húha gondoltam és hol? Abban a pillanatban, bemutatták a helyet, ahova mennem kell, pontosan úgy ahogy egy évvel ezelőtt.
 
Mindez  2010 február 13-án történt és én most március 16-án Székesfehérváron megnyitom az újabb Ashambra kapuit, és a kaland folytatódik.
 
Szóval merj változtatni és felvállalni az álmaidat, amihez talán én is, mi is hozzá segíthetünk, mert segítség mindig van. Még mindig sok szeretettel várlak, várunk az Ashambrában! 
 

Igen megnyitottunk! 2009 február 20.

Nem volt nehéz. Nem volt rögös az út ami idáig vezetett. Mintha egy mesében lennék . Szerettem volna változtatni az életemen hát megmutatták, hogy hogyan. Szerettem volna találni egy helyet , ahol valami varázsaltosat tudok létrehozni és akkor , egy „angyal lányt” küldtek mellém aki megmutatta a helyet ,ahol valami különlegeset, valami szépet és jót kezdhetek el. Nem nem egyedül, hanem egy nagyszerű csapattal akikkel ugyanazt az értéket tudjuk képviselni.

Ahol pedig dolgozunk? Az az Ashambra a Lélek háza. Egy hely ahol lesz erőd, hogy változtass az életeden. Egy hely ahol olyan emberekkel, „technikákkal” találkozhatsz ami maradandó élmény lesz az életedben.

Remélem találkozunk. Sok szeretettel várunk, várlak: Nesztler Angéla és az Ashambra csapata!